Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.
2017. december 14. Csütörtök, Szilárda napja van
Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ
9012 Győr, Győri út 90. • Tel: +36 96 523 257, Tel./fax: +36 96 449 137 • E-mail: bezeredjkastelygmailcom

Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely



SULYOK VINCE
Író, költő, műfordító és művelődéstörténész
 (Ménfő, 1932. július 7. – Oslo, 2009. augusztus 9.)

„…Én vagyok ez a messziről jött,
ez a messziről hazaérkezett.
mert a haza ott van, ott van a haza,
ahol elillant éveink emlékei
sejlenek elő a rájuk rakódott
por rétegei alól és ahol anyánk
szavait véljük még hallani egyre,
a mindennél kedvesebb anyanyelvet.”
(Sulyok Vince)
 
 
    Sklánicz Vinceként középparaszti családban született Ménfőn az Öreg utcában. Az itt eltöltött gyermekkor világa és élményei meghatározó erővel hatottak egész életére, rányomva bélyegüket mind írásaira, mind gondolkodására. Könyvekbe szerelmes édesanyjától örökölte az írott szó iránti igen korai érdeklődését. Már az elemi iskola megkezdése előtt tudott írni és olvasni. A tanítójának nem volt nehéz rábeszélni szüleit a továbbtanulásra. A gimnáziumot 1944. őszén kezdte a győri bencéseknél, az egyházi iskolák államosítása után a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. Jeles bizonyítvánnyal ugyan továbbtanulhatott, de oda vették fel, ahova nem is jelentkezett: az ELTE Jogtudományi Karára. Jelesen lerakott vizsgái ellenére egy év után mégis kizárták az egyetemről, mondván: kulákgyanúsak a szülei. Egy évi gyári munka és a Nagy Imre fellépése nyomán megenyhült politikai légkör azonban újra lehetővé tette számára a tanulást, ezúttal orosz-magyar szakosként a budapesti, majd ennek megszűnte után az egri tanárképző főiskolán. Ekkoriban már megjelentek írásai (főképpen versek, Sulyok Vince néven) Beválasztották a főiskolai MEFESZ vezetőségébe 1956-ban. A forradalom kirobbanásakor tagja lett a városvédelmi bizottságnak Egerben, mely mindvégig a helyi forradalmi események irányítója volt. A főiskolások képviseletében beválasztották Eger Városa Forradalmi Tanácsába és a Heves megye Forradalmi Tanácsába, ahol aztán nyomban kinevezték a megye napilapjának, a Népújságnak a főszerkesztőjévé. Az 1956-os forradalom napjai éppoly meghatározó erővel hatottak rá, mint gyermekkora paraszti világa.
November 13-án az időközben Egerbe visszatért szovjet csapatok parancsnoka azonnali hatállyal kiutasította a városból a nem egri illetőségűeket. Ekkor tért haza a szülői házba Ménfőcsanakra.
 Így emlékezik vissza erre az időszakra:
„… falunkon is, meg a szomszédos Győrön át is tízezrével vonultak a menekültek a közeli osztrák határ felé, de én nem tartottam velük, mert úgy éreztem, minden a szülőhazámhoz köt. 1957-ben, január vége táján hivatalos levélben értesítettek arról, hogy kizártak az ország összes egyeteméről és főiskolájáról. Készültek arra, hogy felelősségre vonjanak, Február 6-án, délelőtt virágnyelven írt táviratot küldött egy jóakaróm, hogy a hatóságok letartóztatásomra készülnek. Azonnal elhagytam szüleim házát, ahol alig két órával később már meg is jelent értem a belügyminisztériumi gépkocsi.
Szinte csodába illően (de amiért a valóságban súlyos ezreket is le kellett tennem megmentőm markába) sikerült február 7-én éjjel Jugoszláviába átjutnom, ahol öt menekülttáborban öt hónapot töltöttem, nagyrészt internáltsággal fölérő körülmények között…”
 Ekkor 25 éves volt, akinek csak fél éve hiányzott az egyetemi tanulmányok befejezéséhez, s eredetileg Svájcba szeretett volna menni. Éppen a bánsági Écska szélébe telepített lágerben tengette életét, amikor a rekkenő déli hőségben egy idegen fiatalember lépett oda hozzá és megszólította. Kiderült, hogy norvég diákküldöttként azért jött a lágerbe, hogy az itt található magyar egyetemisták közül kiválasszon tízet, akinek kedve volna Norvégiában továbbtanulni. „… a lágerben töltött nyomasztó hónapokkal mögöttem már attól, mintha egy szebb, emberibb világba kerültem volna, hogy ezzel a norvég diákvezetővel elbeszélgethettem hajdani norvég könyv élményeimről. S amikor megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem a valóságban is megismerkedni könyveim Norvégiájával, már nem volt bennem többé szemernyi kétség sem afelől, hogy a sors választása, sőt jutalma volt ez a találkozás és lehetőség: s hogy ez volt a legjobb, a legszerencsésebb, ami velem történhetett…”- emlékezett vissza Sulyok Vince. Így került egy magyar főiskolás norvég nyelvterületre, akinek első célja az volt, hogy minél hamarább elsajátítsa egy idegen ország nyelvét. Akkor még nem is sejthette azt, hogy ez a nyelv lesz az, aminek köszönhető: a kultúra- és versközvetítő munkássága. Elvégezte a norvég egyetemen a német és a történelem szakot, melyet 1963. decemberében fejezett be a candidatus philologiae cím megszerzésével, amihez egy szintén különös életrajzi adalék tartozik, ugyanis a szakdolgozatát a Periklészi demokráciáról írta. Édesanyja nevét, (Sulyok) ekkor vette fel hivatalosan,- ezzel is magyarnak érezhette magát. Az Oslói egyetem könyvtárába került dolgozni, ahol 1970-től történelmi szakelőadóként működött, néhány évvel később pedig az egyetem főkönyvtárosa lett. Feladata a közép- és kelet Európai történelem, a német nyelv és irodalom, valamint a Hungarica-anyag gondozása volt. Amikor odakerült, 56 magyar nyelvű könyvvel rendelkezett a könyvtár, amit évek során gazdagított és kb. 5550-re növelt, aminek több mint a fele történelmi forrásanyag. Sulyok Vincének kenyérkereső foglalkozása volt a könyvtárosi állás, de ebből a rövid bemutatásból is láthatóvá válik, hogy ezt a munkát is a legmagasabb szakmai és emberi színvonalon végezte. 1964-től rendszeresen jelentek meg írásai norvég lapokban, melyek legtöbbnyire a magyar történelemmel, irodalommal, kultúrával foglalkoztak. Eközben folyamatosan publikálta verseit az emigráció folyóirataiban: az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Nemzetőrben és az Új Látóhatárban, mert nem csak egy műfordítót tisztelhetünk személyében, hanem egy költőt is. 


Első verseskötete 26 évesen jelent meg (1958-ban, Rómában) a Katolikus Szemle kiadásában, Rámdöntött világ címmel, amit három év múlva a második önálló kötete követett, Céltalan ég alatt, (Magyar ház,1961, Brüsszel). Lélektanilag nagyon beszédesek a kötetcímek is, hiszen ekkor még nem volt 30 éves, de már négy esztendeje emigrációban élt. Petőfi születésének 150. évfordulójára, 1973-ban jelent meg egy válogatás a költő verseiből. Det ma bli lys!(Világosságot!) címmel. A nyers fordításokat Sulyok Vince végezte és néhány norvég költővel együtt ültették át  a verseket. A következő évben Illyés Gyula verseiből jelent meg egy válogatás, melyben az első költemény 1929-ből való az utolsó 1973-ból, vagyis négy évtized költői termését foglalja magába e munka. Minden kötetet bevezető tanulmánnyal látott el Sulyok Vince. Ez is egy hatalmas érdeme a köteteinek és a szerzőnek, hiszen a norvég olvasóközönség előtt elhelyezi térben és időben a műveket és a szerzőjüket. (ennek a kötetnek akkora sikere volt Norvégiában, hogy komoly esélye volt Illyésnek az irodalmi Nobel-díjra, melyet azonban az akkori kultúrpolitika itthonról nem támogatott) 1975-ben átfogó antológiában foglalta össze a modern magyar lírát Ady Endrétől Juhász Ferencig. Ebben az évben kapta meg Oslo város irodalmi díját, norvég nyelvű Petőfi válogatásáért 1978-ban jelent meg Weöres Sándor és Pilinszky János, 1980-ban József Attila, 1984-ben Csoóri Sándor verseinek fordítása.. Közben számos művet (verseket és regényeket) fordított norvégról magyarra. Sokat fordított a dán költészetből is, melyek először folyóiratközlésekben, később, könyv alakban is megjelentek 2002-ben Idillország kéklő ege címmel. „Megállapítható, hogy a kis népek nem egymást fordítják, hanem a nagyokat, ám ha mégis, akkor az azért történhet meg, mert a kisnépek érzés és gondolatvilága közelebb áll lelkileg-szellemileg egymáshoz. Ez lehet a mélyebb oka a norvég-magyar kapcsolatnak „ – nyilatkozta egy interjúban Sulyok Vince 1978-tól csaknem két évtizeden át  a Norvég Nagylexikon magyar történelmi, nyelvi, irodalmi és kulturális anyagának a szerkesztőjeként több mint 900 magyar vonatkozású szócikket írt. A norvégoknak hét és fél oldalon mutatja be hazánk történelmét, földrajzát, kultúráját – mely a mai napig is páratlan a nyugat-európai országokban. Tíz éves munkával elkészítette 700 oldalas monográfiáját, Ungarns historie og kultur- (Magyarország története és művelődése) címmel, amelyben objektíven mutatja be az északi népeknek hazánk történelmét és kultúráját. Borítóján  a híres 1044-es ménfői csatajelenet képe látható a Képes Krónikából. Művét a mai napig tankönyvként használják a skandináv országok egyetemei,  ahol  diplomaták, újságírók és kutatók számára elsőrendű forrásanyagnak számít a Kárpát-medence történetét honfoglalástól –a második világháborúig bemutató könyv.
A Forradalom 50. évfordulója tiszteletére 2006-ban Magyarországon megjelentetett kötetében közölte az ’56-al kapcsolatos verseit és  műfordításait, Szegény ország címmel. Első „hazai” lírakötetét 1997-ben adta közre Fényörvény életünk címmel (Bp. Széphalom Könyvműhely). 2002-ben jelent meg a Tegnapodban élsz című újabb verseskötete, (Bp. Széphalom Könyvműhely) melynek győri bemutatója a megyei könyvtárban volt. Vérezni kezd a tenger /Bp. Argumentum, 2009/ című könyvébe Sulyok Vince még maga válogatta verseit, de kiadását már nem érhette meg. A posztumusz kötetet szülőfalujában  Ménfőcsanakon mutatták be először a nagyközönségnek.
 Mitől lesz hazává egy ország? „Norvégia második hazámul állampolgárává fogadott, emberi jogaimat a legmesszebbmenőkig biztosította, hozzásegített, hogy egyetemén tanuljak, egyetemi álláshoz juttatott s jólétét megosztotta velem. Cserébe sose követelte, hogy szülőföldemet megtagadjam, ellenkezőleg, arra kért-bíztatott itt mindenki, hogy norvég nyelven írt könyveimben, cikkeimben hozzam hozzájuk közelebb, tegyem számukra ismertebbé a magyar népet és műveltségét.”
Egy interjúban a hármas kötődésről beszélve így jelenik meg a hazai, ménfői táj: „… ez volt az első az elsődleges, ebben születtem bele, ott, ahol a Sokoró egyre szelídebbé váló vonulatai végül egészen beleolvadnak a Marcal, Rába, Rábca és a számtalan Bakony-ér által öntözött lapályba, a Kisalföldbe. Szülőfalum Ménfő, még az utolsó dombsorok délnyugati oldalaira épült. A kertek végéről, a „Kilátódombról”, a romok nélkül visszamaradt Világosvár tetejéről, meg a cseresznye, - és diófák tetejéről megejtően szép kilátás nyílik a gyümölcsösökben, növényzetben gazdag békés szép tájra. De ehhez a tájhoz, nem csak ilyen madártávlatból kapcsolódtam! Én a ménfői népet, a falut körülvevő tájat, a „határt”, nem csak gyönyörködve rája-rája tekintve, hanem még inkább benne dolgozva ismertem meg, iskolaszünetek idején együtt tevékenykedve a földeken a falumbeliekkel. (:) … lélekben sosem szakadtam el egészen ettől a tájtól, a norvég fjordok kőcsipkés partjait csodálva se.” Visszavágyódása, szülőföld szeretete élete utolsó napjáig elkísérte, de eldöntötte: munkája, barátai, családja miatt ” haza” költözni már nem fog: „Nem látom értelmét annak, hogy felszámoljam a norvég életemet és visszatérjek, hazaköltözzek Magyarországra. Ez a megoldás nem vezetne sehova. A fiatal fa még akár kétszer is bírja az átültetést. Többször már nem. Az ember is – ahogy az évek szállnak – egyre alkalmatlanabbá válik arra, hogy átültessék. Tengernyi emlék, élmény köt Norvégiához. Negyvenegy év, amit ott éltem, az ottani munkám, ismerőseim, barátaim, és nem utolsósorban a családom, a házam, a kertem… Nagyon szeretem a növényeket. Magam terveztem, építettem azt a nagy télikertet, amelyben még télen is nyílnak a virágok. Ez valami elszakíthatatlan „visszatérés” parasztőseimhez. Tőlük örököltem a növények szeretetét és nem is tudnám elképzelni az életem nélkülük. Ők egy kicsit a barátaim is. Sosem sajnálom tőlük az együtt töltött órákat, hiszen a törődést sokszorosan hálálják meg nekem.” Ménfőcsanakon és Győrben Sulyok Vince 70 ill. 75 születésnapja alkalmából is rendeztek köszöntőt és irodalmi esteket 2002-ben és 2007-ben, ahol irodalmárok, győri közéleti emberek, barátai, rokonai, ismerősei tisztelegtek munkássága előtt. A Ménfőcsanaki Petőfi ÁMK és Sulyok Vince 2002-ben ajándékozási szerződést írtak alá, melyben megállapodtak, hogy „Sulyok Vince alkotói munkásságát képező könyv-és folyóirat gyűjteményét Ménfőcsanakon a kastély könyvtárának elkülönített részében helyezik el, egy később létesítendő emlékszoba céljából. 2009. július végén Norvégiából kaptuk a hírt, hogy Sulyok Vince nagyon beteg, haldoklik. Hónapokig tartó súlyos betegsége után 77 éves korában, otthonában, az Oslo melletti Billingstad-ban érte a halál. Felesége, családja az utolsó pillanatig vele voltak. Könyveinek Norvégiából Ménfőcsanakra szállítása még életében elkezdődött, de az utolsó szállítmány már csak halála után, 2009 decemberében érkezhetett Ebből a közel ötezer darabból álló gyűjteményéből valósulhatott meg Ménfőcsanak újabb irodalmi emlékhelye a Bezerédj-kastélyban, melyet Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely néven nyitottak meg 2011. június 3-án.
A gyűjtemény, a költő magyar és norvég nyelven kiadott munkái mellett az emigráns magyar irodalom sok fontos alkotását is magában foglalja.

Munkái: Rámdöntött világ (1958), Céltalan ég alatt (1961), Ungarns historie og kultur-Magyarország művelődése és története (1994), Fényörvény életünk (1997), Tegnapodban élsz (2002), Szegény ország (2006), Vérezni kezd a tenger (2009)
Fontosabb antológiák: Füveskert (1957), Új égtájak (1969), Nyugati magyar költők antológiája (1980), Vándorének (1981), Az év versei (2003), Az év versei (2004)
Verseiből fordítottak olaszra, norvégra, svédre, spanyolra, dánra, angolra, hollandra.
Díjak, elismerések: A magyar irodalom skandináviai és az északi népek irodalmának hazai megismertetéséért számos elismerésben és kitüntetésben részesült: Oslo város fordítói díja (1975), Petőfi-emlékérem (1975), Ady-emlékérem (1978), Bethlen Gábor-díj (1994), Pro Cultura Hungarica-díj (1996), Nagy Imre- emlékplakett (1999), Év könyve díj (2003), Partiumi Írótábor díja (2006), Hollandiai Mikes Kelemen Kör Irodalmi Figyelő Díja (2008).
 Felhasznált irodalom,
Arday Géza.: Magyar Irodalmi Figyelő Díj, Laudáció Sulyok  Vincének /2007 / Kaiser Ottó: interjú Sulyok Vincével,  Könyvjelző /2007. 11./
Gülch Csaba: Szívben növekvő remény /beszélgetés Sulyok Vincével/ Kisalföld, 1997. 10. 22- szám/./
Pomogáts Béla: A fény vándora, Sulyok Vince költészetéről / Műhely 1985. 06./
Napkút kiadó- Napút online kulturális folyóirat ismertetése S.V.-ről
/ 2007. 04. 11./
Galgóczi Károlyné : Találkozásom Sulyok Vincével, /életrajzi jegyzet, 2008/
Továbbá Galgóczi Károlyné levelezése Sulyok Vincével 2002-2009.
 Hegyalja Újság szerk. Dr. Zsilavi Fábiánné, 2002. 06.,2008.03, 2008. 7-8, 2008. 04. számai 
 
 
 

Videók

Győr-Ménfőcsanaki Hajó és Vasútmodellező Klub 20 éves fennállását ünnepli a Bezerédj-kastélyban



 

Eseménynaptár

Ke Sze Csü Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Ménfőcsanak
Gyirmót

Fotótár

Póczik Ottó előadása Józsa Tamás ea. Gábor ea Vetélkedő Vizes élőhelyek Világnapja alkalmából

Hírek, aktualitások

GRATULÁLUNK!
Győr Közművelődéséért díjat vehetett át Zilahi Tímea, a Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ igazgatója.

Kövess bennünket a facebookon is!